Bartók: II. hegedűverseny
Berlioz: Fantasztikus szimfónia
Időpont: 2014. március 31. hétfő, 19:00
Helyszín: Művészetek Háza, Miskolc, Rákóczi utca 5.
Vezényel:
A három „B”
Egy tv-műsorban történt, hogy amikor feltették a klasszikus „kik a kedvenc zeneszerzői a művész úrnak” c. kérdést, már jött is a szellemes válasz: Bach, Beethoven és Bozart. Természetesen más izgalmas összeállítások is elképzelhetők úgy, mint a francia forradalom szülte Berlioz és a pacifista Bartók a „másik” Barenboim előadásában. A világhírű zongoraművész-karmester Daniel Barenboim fia, Michael nem a könnyű siker híve: 27 évesen Schönberg hegedűversenyével debütált, amelynek emlékezetes előadása nem csak újabb híveket szerzett az igencsak szűk dodekafón-tábornak, de még a kritika is rácsodálkozott, hogy ilyen előadásban ez a zene még szépen is szólhat! Két év alatt a vezető zenekarok többségét, karmestereivel együtt meghódította. Nem mellékes dologként említendő 8 évnyi koncertmesteri tevékenysége az apja által alapított, arab és izraeli zenészekből álló, goethe-i elnevezésű „Nyugat-keleti díván” zenekarban.Minden kétséget kizáróan a reveláció erejével ható interpretációra számíthatunk mi is, Bartók 1938 szilveszterén befejezett versenyműve esetében, amely a díván-zenekarhoz hasonlóan, szintén vészterhes idők szülötte. Csak az ember és művész különös törvények szerint alakuló kapcsolata magyarázhatja, hogy a mű végül a félelemmel teli hangulat helyett a legszabadabban áradó, melegen éneklő Bartók-dallamok kincsesládája lett, ahol az élet felett való lebegés varázsa már szinte „Bozartot” idézi. Lebegés a szerelemtől, egy kis ópiumtól, a keringőktől, egy képzelt gyilkosság miatti kivégzés rémképétől, majd az alvilágban, együtt a boszorkányokkal. Az utolsó ítélet hangjaira folytatásnak eléggé sokkoló kontraszt Berlioz önéletrajzi szimfóniája, amely teljesen a feje tetejére állította a zenéről alkotott addigi elképzeléseket. Fantasztikus!
A Népszerű bérlet előadása. Bérletek az első bérletes hangverseny időpontjáig , jegyek egész évben kaphatók a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft., a Miskolci Kulturális Központ jegyirodájában, valamint az www.mso.hu weboldalon.
A műsor és szereplőváltoztatás jogát fenntartják!
Array ( [0] => Array ( [file] => /chroot/home/liveguide/liveguide.hu/html/websites/www.hellomiskolc.hu/newskin2014/views/products_templates/20.php [line] => 731 [function] => autoloader [args] => Array ( [0] => echowidgetHtmlLinkbutton ) ) [1] => Array ( [file] => /chroot/home/liveguide/liveguide.hu/html/websites/www.hellomiskolc.hu/newskin2014/views/product_info.php [line] => 18 [args] => Array ( [0] => /chroot/home/liveguide/liveguide.hu/html/websites/www.hellomiskolc.hu/newskin2014/views/products_templates/20.php ) [function] => require ) [2] => Array ( [file] => /chroot/home/liveguide/liveguide.hu/html/index.php [line] => 70 [args] => Array ( [0] => /chroot/home/liveguide/liveguide.hu/html/websites/www.hellomiskolc.hu/newskin2014/views/product_info.php ) [function] => include_once ) )