U

6D csoport - Kijárat a város felé

Elérhetőség

3530 Miskolc, Rákóczi Ferenc 2.

2017. november 10-én 17:00 órától a hatdé csoport kijárat a város felé című kiállítás megnyitója tekinthető meg a Miskolc Galéria Rákóczi-Házában.

A kiállítás  2018. január 14-ig látogatható hétfő kivételével 9 - 17 óráig.

Kijárat a város felé

Egy szikladarab. Különböző nyomok, zajok és képek. Egy különös út az erdőből a város közegébe, küzdelemmel, fáradtsággal, de lehet, hogy önámítással. A természetnek lágy öle van a városból nézve, a városban nem szúr semmi a természetből nézve. A városban meggyógyítanak a kristályok, az erdőben jól jönne egy kád meleg víz. A természet köveiből épült városok, visszavágynak a csendbe, miközben félnek a sötétben.
Amíg általában a városi ember szokott a mindennapi nyüzsgésből kiszabadulni és a természeti környezet nyugalmát áhítva erdők, mezők felé venni az irányt, addig a természet is feltűnhet, mint egy veszélyekkel teli idegen hely, melyből kiutat keresünk a biztonságot jelentő város felé.
A kiállítás alapkoncepciója a városi és természeti környezet kapcsolatára – ellentétére –, illetve egymásba olvadására épül.
A kiállítás meghatározó elemét képezi a látványhoz szorosan kötődő hanginstalláció, mely a természet sűrűjéből a városba való kijutás folyamatát illusztrálja.
Jelen kiállítás egy kőszikla útját jeleníti meg, és mint egy vízió helyezi el a kiállítótérben.
Erre a kőre gondolhatunk, mint egy havas tájban megjelenő jelenésre is, és egy olyan útra, mely a természetben játszódott le. Ugyanakkor maradhatunk szigorúan a galéria terében is, ahol a hangok segítségével elképzelhetjük azt a konkrét folyamatot, mely során a szikla erőfeszítést és fáradságot nem kímélve az erdőből a galériába jutott.