U

A Gálffy-család ajándékba kapott arcképei

Elérhetőség

3530 Miskolc, Papszer utca 1.
Értékes portréfestményekkel gazdagodott a Herman Ottó Múzeum arcképcsarnoka, melyek Gálffy Ignácot (1859–1940), a neves pedagógust, régészt, a miskolci múzeum egyik alapítóját és első feleségét, Drisnyei Annát ábrázolják. Az alkotásokat az ábrázoltak Budapesten élő rokona, Nagy István Zoltánné ajándékozta a Herman Ottó Múzeum számára. A nagylelkű adomány hivatalos átadására, valamint a festmények bemutatására a Kulturális Örökség Napjai alkalmából kerül sor. A festményeket az ajándékozó megbízásából Gálffy Csaba, az ábrázoltak dédunokája adja át a múzeum, egyben Miskolc város közönsége számára.
 
A két arckép mellett bemutatásra kerül a házaspár fiának, Gálffy Imrének (1894–1957), Miskolc város egykori polgármesterének portréja is, amely hat évvel ezelőtt a Gálffy-család egy másik tagjának, Gálffy Adorjánnak köszönhetően került a Herman Ottó Múzeumba. A három arckép vélhetően azonos időben készült. Alkotójuk a közelebbről ismeretlen Mucha István, aki az 1920-as évek közepén mint kimagasló rajztehetséggel megáldott asztalosinas tűnt fel Miskolc művészeti életében. A hátrányos helyzetű fiatalembert a korszak helyi előkelőségei portrémegrendelésekkel igyekeztek támogatni, egyben bátorítani festői ambícióiban.
 
A Kulturális Örökség Napjai alkalmából bemutatásra kerülő festmények nemcsak egy nagy múltú család tiszteletreméltó tagjairól (ábrázoltakról és ajándékozókról) szólnak, de az értékek megőrzésének és a tehetségek támogatásának fontosságáról is.
 
 
A képek átadására a Szemere-szalonban kerül sor 2017. szeptember 15-én 17:00 órától
 
Meghívott vendég: Dr. Vígh Annamária főosztályvezető (Emberi Erőforrások Minisztériuma) és Gálffy Csaba adományozó
 
Közreműködik: Pirint Andrea művészettörténész
 
 
A kiállítás időtartama: 2017. szeptember 15–17.
 
Helyszín: Herman Ottó Múzeum, Papszer utcai kiállítási épület - Szemere-szalon