U

Sacral monuments

Köröskörül tornyok vigyázzák a várost, maguk köré gyűjtik a környező utcákat. Az Avas oldalában méltóságteljesen figyel a református templom, mellette a harangtoronnyal, köröskörül a mennyei Miskolc földi emléke, az évszázados sírkert. A magyar szecesszió egyik legszebb építészeti emléke, a Deszkatemploma baljós nevű Tetemvár ormáról figyel és várja a református híveket, csendre, békére vágyókat. A megye legnagyobb harangja a Kakastemplom tornyából bátorít és int.
 
A Nagyboldogasszony templomota ferences szerzetesek „kistestvérei”, a minoriták alapították, a kéttornyú barokk templomban található Magyarország első olyan oltárképe, amely II. János Pál pápát ábrázolja, míg a Mindszenti templom csendjében megpihenő, a pazar templombelsőben gyönyörködő vándor nem is sejti, hogy a valamikori ispotályosok templomát maga Ferenc József is meglátogatta, az egyik torony pedig az ő adományából épült.
 
Az ortodox templomban található Közép-Európa legnagyobb ikonosztáza, mellette az egykori görög iskolábanegyházművészeti múzeumis várja az érdeklődőket.
 
Aki lelki feltöltődésre vágyik, bejárhatja a Mária út miskolci szakaszát, az ausztriai Mariazelltől Csíksomlyóig tartó út 18 kilométeres útvonala érinti a várost a görömbölyi pincekápolnától az avasi Jezsuita Gimnáziumon át a Tetemvárig.