A program keretében szerdán délután az alkalomhoz illő diszkrét „ruhába öltözött” szerelvénnyel különvonat indul Miskolc-Dorottya utcáról Lillafüredre. Az érkezés után a párok megtekinthetik a lillafüredi kisvasút és környékének történetét bemutató Lillafüredi Ökoturisztikai Központot, rövid sétát tehetnek a kivilágított függőkertben, megtekinthetik hazánk legnagyobb vízesését, majd kezdetét veszi a Tókert Étteremben az alkalmi gyertyafényes vacsora. Az étterem fogadóitallal és háromféle négyfogásos, különleges menüvel készül az alkalomra. A vacsora után vendégeink szintén különvonattal térhetnek vissza Miskolcra.
Szerelvényünk az időjárásnak megfelelő összeállításban, zárt és fűtött személykocsikból fog állni. Helyfoglaláskor – felár ellenében – az egyébként általában négyfős vasúti szakaszokban kérheti csak Ön és Kedvese kétfős elhelyezését, illetve az étteremben kétfős asztalhoz történő foglalását.
Érvényes 2 főre a Miskolc-Dorottya utca – Lillafüred közti egyszeri menettérti utazásra a „Szerelemvonat” járatán. A részvételi díj magában foglalja 2 fő részére a köszöntő ital, a kiválasztott négyfogásos vacsora, valamint 1-1 pohár üdítő árát. Az elhelyezés vasúti kocsiban négyfős szakaszokban, míg az étteremben többfős asztalnál történik.
Kétszemélyes vasúti szakaszban, illetve éttermi asztalnál történő elhelyezés felára:
Érvényes 2 főre a Miskolc-Dorottya utca – Lillafüred közti egyszeri menettérti utazásra a „Szerelemvonat” járatán. A részvételi díj magában foglalja 2 fő részére a köszöntő ital, a kiválasztott négyfogásos vacsora, valamint 1-1 pohár üdítő árát. Az elhelyezés vasúti kocsiban kétfős szakaszokban, míg az étteremben kétfős asztalnál történik.
Array ( [0] => Array ( [file] => /chroot/home/liveguide/liveguide.hu/html/websites/www.hellomiskolc.hu/newskin2014/views/products_templates/20.php [line] => 731 [function] => autoloader [args] => Array ( [0] => echowidgetHtmlLinkbutton ) ) [1] => Array ( [file] => /chroot/home/liveguide/liveguide.hu/html/websites/www.hellomiskolc.hu/newskin2014/views/product_info.php [line] => 18 [args] => Array ( [0] => /chroot/home/liveguide/liveguide.hu/html/websites/www.hellomiskolc.hu/newskin2014/views/products_templates/20.php ) [function] => require ) [2] => Array ( [file] => /chroot/home/liveguide/liveguide.hu/html/index.php [line] => 70 [args] => Array ( [0] => /chroot/home/liveguide/liveguide.hu/html/websites/www.hellomiskolc.hu/newskin2014/views/product_info.php ) [function] => include_once ) )