U

Zenepalota

Elérhetőség

3530 Miskolc, Bartók Béla tér

Zenepalota a neve a miskolci Bartók téren álló neobarokk épületnek, amelyben a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zenetudományi Intézete is működik. Wälder Gyula tervei alapján 1927-ben készült az épület, amelyet ugyanabból az amerikai újjáépítési, ún. Speyer-kölcsönből fedeztek, mint a lillafüredi Palotaszállót vagy a Búza téren álló Vásárcsarnokot. Nevét az akkor még élő Hubay Jenő hegedűművészről kapta, aki ebből az alkalomból az intézménynek ajándékozta bronz mellszobrát.

A kétemeletes palota főhomlokzatát kovácsoltvas erkély és neobarokk zászlótartók díszítik. Az épület homlokzatán Bartók Béla domborműve (Seres János alkotása), a hangversenyterem előtti társalgóban Hubay Jenő szobra (Ligeti Miklós műve) és Liszt Ferenc gipsz mellszobra áll, míg az épület előcsarnokában Reményi Ede és Lányi Ernő emléktáblája (mindkettő Ficzek Károly alkotása) látható.

Kiváló akusztikájú, 400 személy befogadására alkalmas hangversenyterme és hangversenytermi orgonája révén a Zenepalota fontos szerepet játszik a város kulturális életében, rendszeresen ad helyt koncerteknek, irodalmi felolvasóesteknek és egyéb rendezvényeknek.