U

Herman Ottó Múzeum Képtára

Elérhetőség

3529 Miskolc, Görgey Artúr utca 28.

A művészetkedvelők által gyakran látogatott helyek közé tartozik a Herman Ottó Múzeum Képtára. A magyar festészet leggazdagabb vidéki gyűjteményében gyönyörködhetnek a látogatók. Ebben az épületben kapott helyett a Pannon-tenger Múzeum is.

A múzeum kiemelkedő jelentőségű intézménye Miskolcnak mind a város múltjának feltárásában és bemutatásában játszott szerepe, mind a gyűjteményeiben őrzött helytörténeti, régészeti, néprajzi és művészeti emlékanyag szempontjából.
A múzeum megalakulásának éve 1899. Neve kezdetben Borsod-Miskolczi Múzeum volt; a polihisztor Herman Ottó nevét 1953-ban vette fel. 1985-től tudományos kutatóhely is, amely közel félmillió, egyedileg nyilvántartott műtárgyat őriz. A legnagyobb gyűjtemény a régészeti, amelynek kiemelkedő egységeit az őskőkor első tárgyi emlékei, a népvándorlás és a honfoglalás korának művészeti alkotásai jelentik. A múzeum ásványtára őrzi a Kárpát-medence legteljesebb hazai kőzet- és ásványkollekcióját, amelynek legjelesebb darabjait a Pannon-tenger Múzeum kiállítása mutatja be. Ugyancsak ott tekinthetők meg a hétmillió éves mocsárciprusok is. A múzeum Képtára a magyar nemzeti festészet valamennyi kiemelkedő művészének remekét tartalmazza Mányoki Ádámtól Moholy Nagy Lászlóig. A Herman Ottó Múzeum Papszer utcai épülete ad otthont a történelmi és várostörténeti, valamint időszaki kiállításoknak. A történeti gyűjtemény gazdag ipartörténeti emlékanyagot tartalmaz a 14. századtól napjainkig.
A néprajzi gyűjtemény nemzetközileg is számon tartott része a matyóság és a palóc népcsoport népművészeti anyaga. A Herman Ottó Múzeumban található az egyik legnagyobb vidéki numizmatikai-falerisztikai gyűjtemény.