U

Szűz Mária Neve Templom (Diósgyőr)

Elérhetőség

3535 Miskolc, Puskás Tivadar u. 1.

A templom középkori eredetű, de mai megjelenésében barokk stílusú. Bejárata nyugatra néz, gyakorlatilag háttal a mai városnak. Ennek az a magyarázata, hogy az egykori település a templomtól nyugatra helyezkedett el. Külső jellegzetessége a támpillérek alkalmazása. A templom 1564-től a reformátusoké volt, és a 18. század közepén került vissza a katolikus egyházhoz. A kapu feletti díszesen faragott, címerekkel díszített táblán latin nyelvű szöveg olvasható:

    „DEO.OPTIMO.MAXIMO
    DEI.PARÆ.HONORI
    CAPITULUM.AGRIENSE.IOANES ALMASY
    LADISLAUS FAI.REÆDIFICAVERE.ANO 1753.”

(magyarul): „A templomot felújították Almássy János és Fáy László bőkezűségéből. Az 1753. évben”

Felszentelése 1753-ban, Barkóczy Ferenc, egri megyés püspök végezte. A templomot barokk stílusban építették újjá, a berendezése is barokk. Nevezetes a pálosok által a 15. században, fából faragott gótikus Szűz Mária-szobor, amely körülbelül egy méter magas. A főoltáron Mária látható a gyermek Jézussal és előttük térdeplő Szent István és Szent László szobraival, kétoldalt pedig adoráló angyalfigurákkal. Belső kiképzéséhez három mellékoltár és szószék is tartozik. A baloldali első mellékoltáron Kálvária-jelenet, a jobb oldalon Szent Anna-oltár, melyen a névadó látható a gyermek Máriával, két oldalán Szent Lúcia és Alexandriai Szent Katalin szobraival. A bal oldali másik mellékoltáron Nepomuki Szent Jánost ábrázolta a festő. A templomban van még egy Szűz Mária-szobor, ez a bejárattól jobbra helyezkedik el, és Vidinszky László, diósgyőri kántortanító készíttette gyermeke meggyógyulása alkalmából.

A diósgyőri római katolikus egyházközség 1737-ben alakult meg, első plébánosa Gallovics János volt.

A templom udvarában Jézus szobor áll, az épület melletti terecskén áll Diósgyőr nevezetes Immaculata (Szeplőtelen fogantatás) szobra.

Főhomlokzata előtt gúlasisakos torony áll, a templomtól erőteljesen előrelépve, melynek bal oldalán toldaléképítmény található. A tornyot óraíves órapárkány díszíti, melyek alatt mind a négy oldalon megtalálható egy-egy óra. Alattuk barokk keretelésű, zsalus ablakok félköríves záródással, melyek keskeny osztópárkányon állnak. Alattuk még egy osztópárkány, majd egy ovális ablak és a templom főbejárata felett egy félköríves ablak. A toronynak az élei lekerekítettek, melyek szélein lizénák futnak végig. A hajót, amely meredek nyeregtetővel fedett, majd keskenyebb és a nyolcszög három oldalával záródó szentély falait is támpillérek erősítik meg, melyek valószinűlig az első templomból származnak. A hajó és a szentély is fiókos dongaboltozatokkal fedett. A templom déli oldalán és a szentélyen is félköríves záródású ablakok vannak. A karzatot két meglehetősen zömök pillér tartja.

A templom tornyát egykor barokkos sisak fedte, melyet a 19. század végén átalakítottak, így lett a templom torony a ma is látható egyszerű sisakkal fedett.

Forrás: www.wikipedia.org