U

Művészetek Háza

Elérhetőség

3530 Miskolc, Rákóczi u. 5.

Miskolc történelmi belvárosában, a Rákóczi utca 5. szám alatt, a Miskolci Galéria szomszédságában áll a város egyik kulturális központja, a Művészetek Háza. Az Árvai Pál, miskolci építész által 1925-ben tervezett épület eredetileg az Uránia Filmszínháznak, majd aBéke Mozinak adott otthont, végül 2006 szeptemberében megkezdte működését a miskolci Művészetek Háza.

A Művészetek Háza egyszerre otthona minden művészeti ágnak, úgymint a zene, a színház, a film és a képzőművészet. A kulturális intézményen belül megtalálható egy 600 fős hangverseny - illetve színházterem, egy 140 fős és egy 70 fős art mozi, valamint egy képzőművészeti galéria és egy kávézó.

A Művészetek Háza egy multifunkcionális kulturális központ és hangversenyterem Miskolc belvárosában, a volt Béke mozi épületének átalakításával, bővítésével. A 2006 szeptemberében megnyílt épület hangversenyteremnek, művészmozinak, kiállításra alkalmas helyiségeknek és kávézónak ad otthont, lehetőséget biztosít színházi előadásokra, gálaműsorokra és egyéb kulturális rendezvényekre.

Az épület jó akusztikájú nagyterme, a hangversenyterem 600 fő befogadására képes (346 földszinti ülőhely, 231 a karzaton és 23 a páholyokban), színpadja 160 m² területű (16 m széles és 10 m mély). Az akusztika további javításáról egy Carmen elnevezésű, világszínvonalú elektronikus rendszer gondoskodik. Két moziterme az emeleten található, az Uránia mozi 141, a Béke Art mozi 70 fős. Kiállítások rendezésére a földszinti és emeleti közlekedőkben kerül sor.

www.muhamiskolc.hu