U

Bencés apátság romjai

Elérhetőség

3519 Miskolc, Pazár sétány
A tapolcai bencés apátság, valamint a Miskolc nemzetség udvarházának és temetőkápolnáinak földalatti maradványai
 
Az államalapítás idején, a 11. században szerveződő megye élére Szent István király állította Borsodot, akit az uralkodó jelentős birtokokkal adományozott meg. Utódai is itt telepedtek le, egyiküket hívták Miskolcnak, aki nevet adott a legfontosabb birtoknak, a mai Miskolcnak. A 12. század végén Miskolc nembeli Domokos bán magával a királyi családdal is rokonságban állt. Horváth János bizonyítása szerint pedig Domokos bán fia Bors comes sógora az a Péter győri püspök lehetett, akit Anonymusként, a „névtelen jegyzőként” ismerünk. A 13. században a Miskolc nemzetség részt vett az ország külpolitikájának irányításában is. Pál fia Panyitot IV. Béla király a tatárokhoz küldte követségbe. 
Szent László királyunk úgy gondolta, hogy a királyi mivoltához hozzátartozik a monostoralapítás. Ezért alapított bencés apátságokat korábban Szent István is Pannonhalmán, Szent László Somogyváron, vagy I. András Tihanyban.  Első királyaink példáját követve a 11. század közepétől a világi előkelők is sorra megalapították a maguk apátságait. Ezeknek az alapításoknak a célja az volt, hogy legyen mindig 6-8 szerzetes, aki folyamatosan dicsőíti az Istent, és imádkozik az alapítók lelki üdvösségéért, így csökkentve a bűneikért a haláluk után kirótt vezeklés időtartamát. Bencés apátságokat hoztak létre amiatt is, hogy az alapítók számára legyen egy hely, ahol haláluk után eltemethetik őket. A kolostorok védőszentjeinek a megválasztása is sokszor azt a célt szolgálta, hogy a védőszentek az alapítók számára minél hathatósabb égi közbenjárást biztosítsanak. Ebből az okból a magyarországi bencés templomok leggyakoribb védőszentjei Szűz Mária és Szent Péter lettek. 
A Miskolc nemzetség az Árpád-kori Magyarországon játszott szerepéhez illeszkedően természetes volt, hogy ők is megalapították a maguk Benedek-rendi — becézve bencés — apátságát, melynek védőszentje Szent Péter volt.
 
A tapolcai bencés apátság korai történetére vonatkozóan igen kevés írásos forrásunk van. Az alapítás pontos évét nem ismerjük. A Váradi regestrum 1214 és 1221 között háromszor nevezi meg az apátságot, előbb Hévíz, majd Tapolca néven. A monostor körül Miskolc, Tokaj (ma Kistokaj), Mályi, Csaba helységek mind a Miskolc nemzetség települései voltak, így az apátság alapítói és kegyurai is ők lehettek. 1291-ben a Miskolc-nembeli Panyit fia Miklós a kegyúr. Szent Benedek rendjéhez tartozása kevés adattal igazolható: 1410-ben Miklós apátot bencésnek írják. 1503-ban Tolnai Máté pannonhalmi főapát intézkedik reformja ügyében. A rendi gyűléseken apátját nem említik. 1430 körül László diósgyőri plébános, mivel hallotta, hogy Antal apát más apátságot kap, közbenjárt, hogy Miklós szerzetes kapja meg a tapolcai apátságot. Miklós a széplaki konvent tagja, korábban Tapolcán volt és egy antifonás könyvet is másolt. Azt nem tudjuk, hogy eredményes volt-e a közbenjárás, mert a következő két évtizedből nem maradtak ránk az apátok nevei. Tolnai Máté pannonhalmi főapát figyelme Tapolcára is kiterjedt. Ennek lehetett eredménye, hogy II. Ulászló 1503-ban levelet intézett a monostor kommendátor apátjához, Bonaventurához, aki előbb domonkos barát volt, hogy a főapát törekvéseit ne akadályozza, ha alkalmas perjelt vagy custost küld hozzá, vagy ha a rossz példát adó szerzeteseket elmozdítja.
1532 nyarán Bebek Imre és Ferenc, akik János király pártjára álltak, embereikkel rátámadtak a tapolcai apátságra, amit akkor Oláh Miklós esztergomi kanonok, az özvegy Mária királyné titkára bírt, aki ekkor éppen Brüsszelben tartózkodott. Oláh Miklós hiába telepített előzőleg az apátságba horvát huszárokat, hogy megvédjék azt. A Bebekek a monostor embereit részben megölték, részben fogságba vetették, az arany ezüst tárgyakat és a templomi ruhákat elrabolták. Bebekék nemcsak a kolostort fosztották ki, hanem az erődítménnyé alakított kolostorhoz tartozó egyéb házakat is, majd fölgyújtották és a földig rombolták, birtokait több éven át a kezükben tartották. Balassa Zsigmond visszafoglalta, Oláh Miklós pedig kérte, hogy a besztercebányai határozatok alapján visszakapja. Két év múlva a borsodi főispánhoz Pemfflinger Sebestyénhez fordult, hogy segítse a megfélemlített szerzetesek visszatérését. Ha az apátság lakhatatlan, a miskolci plébánián vagy az apátság miskolci házában lakhatnának. Miskolcon ugyanis a plébánia kegyurasága és egy ház az apátságé volt. Amikor a bencés szerzetesek a közeli Miskolcra költöztek, a rend liturgiáját is magukkal vitték, hiszen Oláh Miklós 1534-ben Brüsszelből a főispánt figyelmezteti, hogy gondja legyen rá, a szerzetesek Miskolc plébániatemplomában is folytathassák a monostor szükséges szent szolgálatait, amíg a rendházat újjá nem építik, addig se hanyagolják el az egyházi teendőket.
A szerzetesi élet azonban többé már nem tért vissza az apátság falai közé. 
16. századi pusztulását követően az apátság köveit a környező települések lakossága kibányászta és elhordta. A 19. század végére már azt sem lehetett tudni, hol állt egykor.
 
A Herman Ottó Múzeum 2012. április 23. és november 28. valamint 2013. május 16. és szeptember 18. között, Miskolc Város megbízásából ásatásokat végzett Miskolcon a Barlangfürdő előtti téren, az egykori tapolcai bencés apátság feltételezhető helyén. Ennek eredményeképp előkerült egy, a 12. században épület, egyhajós, patkóíves szentélyzáródású templom, déli oldalán pedig a kolostorépület. Az apátságtól nyugatra előkerültek a Miskolc nemzetség udvarházának az alapjai is.
A bencés templom egy szigetre épült, ahol a 11. században már ált egy rotunda — egy kerek templom. A rotunda lehetett az itteni település plébániatemploma. Ez a középkori Miskolc legkorábbi épülete. A bencés templom építője az általa rajzolt templomot összekomponálta a rotundával, oly módon, hogy a bencés templom hajójából át lehetett menni a körtemplomba. 
Amikor az apátság alapítója meghalt, a rotundába temették. Ez lett Miskolc reprezentatív temetőkápolnája. A nemzetség többi tagja a bencés templom északi oldala és a rotunda közti területre épített temetőkápolnába temetkezett, egészen a 13. század végéig. 
A 13. századot követő klímaváltozás során, a hűvösebbé, csapadékosabbá váló éghajlat miatt megnövekedett csapadék miatt egyre több hordalék mosódott le a környező dombokról, valamint megnövekedett a talajvíz szintje. A bencés templom padlója víz alá került. A 15. században a bencés szerzetesek méter vastagságú agyagfeltöltést hordtak a templom hajójába, hogy a belső járószintet a talajvíz szintje fölé emeljék. Ez a feltöltés több, mint ötszáz éven át védte a korai, 12. századi templom belső berendezését. E templom 1532-ben pusztult el. Az ezt követően köveit a környező települések lakossága elhordta, csupán a tornya maradt meg, melyet még a 18. században is borospincének használtak. Helyére épült 1924-ben az Anna-szálló.