U

Csupros Mária oszlop

Elérhetőség

3530 Miskolc, Mindszent tér

A Mária-oszlopot a kolerajárvány emlékére emelték 1738-ban. Eredetileg a Papszer és a Szemere u. kereszteződésben állt, majd később áthelyezték a Mindszent térre, a Mindszenti templom elé.

Az Immaculata szobor becenevét, a Csupros Mária nevet az ezen a téren tartott piacok idején kapta, amikor is a kereskedők portékájukat a szobrot körülvevő kovácsoltvas kerítésre akasztották ki.

A magas korintoszi oszlopon álló szobor lábazatát régebben a szentek szobrai díszítették. Mária alakja az oszlop tetején, egy földgömbön áll.

Az idők során lepusztult Szeplőtelen Boldogasszony szobrot 2001-ben újították fel, majd ezt követően visszahelyezték korábbi helyére, a Mindszenti templom előtti útkereszteződésbe.