U

Távközlés történeti látványtár - Teletár

Elérhetőség

3529 Miskolc, Szentgyörgy u. 23.

Teletár

A távközlés-történeti bemutató raktár 2007-ben nyílt meg az egykori avasi telefonközpont épületében. A TELETÁR a telefónia történetébe vezeti be a látogatókat, sok-sok távközléssel kapcsolatos – korábban raktárakban tárolt – távközlés-történeti műtárgy és berendezés bemutatásával. A régi morze távírók, fadobozos fali és asztali telefonkészülékek, kézi kapcsolású, valamint automata telefonközpontok közül több ma is működőképes állapotú. A közel 600m2-es raktárteremben mintegy másfél ezer kiállított tárgy kapott helyet. A kisebbek (távíró és telefonkészülékek, valamint alkatrészek és műszerek) polcokon láthatók. A nagyobb berendezések, pl. a manuális és automata telefonközpontok, távíró-, illetve átviteltechnikai és áramellátó berendezések keretsorokba rendezve idézik fel az egykori központok hangulatát, egészen 1881-től napjainkig. Az előadóteremben, amely max. 30 fős csoportos foglalkozások megtartására is lehetőséget nyújt, a távközlés történetével kapcsolatos DVD- és VHS filmeket tekinthetnek meg a látogatók. A kiállítás tárgyairól részletes információk találhatók az érintőképernyős információs pulton, amely kvíz kérdések segítségével játékos formában is lehetőséget ad az ismeretek bővítésére.


A bemutatott távközlés-technikai tárgycsoportok az alábbiak:

- Távírótechnika: a morse távírótól a telefaxig, illetve képtávíróig

- Távbeszélő-technika: a Bell hallgatótól az elektronikus központokig

- Átviteltechnika: az elektroncsövektől a modern technológiáig

- Hálózattechnika: a légvezetéktől a fényvezetőig


Postacím:
3529 Miskolc Avas, Szentgyörgy u. 23.  


Kapcsolat: Molnár György

+36 46 435-679

+36 30 359-3539

Rendes nyitva tartás:

Szerdán és szombaton 10-16 óráig

Bejárat a Posta mellett, az épület jobb oldalán

Zárva: Jan. 1., Nov. 1., Dec. 24–26-án


Belépőjegy árak:

Felnőtt: 500 Ft

Diák/nyugdíjas/postás: 250 Ft

Családi belépőjegy: 1000 Ft

Csoportos belépő – felnőtt

* 11-20 fő között: 5000 Ft

* 20 fő felett: 7500 Ft

Csoportos belépő – diák

* 11-20 fő között: 2500 Ft

* 20 fő felett: 3700 Ft

Ingyenes: 70 év felettieknek, fogyatékosoknak, pedagógusoknak, újságíróknak.

Az ingyenességet megfelelő igazolvánnyal igazolni kell (személyi, pedagógus, újságírói, rokkantsági igazolvány)

Fotójegy (vaku nélkül): 400 Ft

Videójegy: 1250 Ft