U

Miskolci Szimfonikus Zenekar

Elérhetőség

3525 Miskolc, Kossuth utca 3.

A 24, 48, 72 és 120 órás Miskolc Pass turisztikai kártyával 20 % kedvezmény vehető igénybe!

A 365 napos, valamint a 365 napos Miskolc Pass kedvezménykártyával rendelkező miskolci lakosok 10 % kedvezményt vehetnek igénybe!  

 A Miskolci Szimfonikus Zenekar az egyik legszínesebb repertoárral büszkélkedő professzionális, nemzeti kategóriás szimfonikus együttes az országban. Repertoárjuk célközönsége egészen pocaklakóktól kezdődik. A zenekar sajátos gyermek- és ifjúsági programja magában foglalja a kismamáknak és babáknak szóló Szív-hang sorozatot, a 0-3 éves korosztálynak szóló Ciróka babakoncerteket, a nagy sikerű, interaktív "Játsszunk zenét a szimfonikusokkal!” zenei programot, illetve a Hang-ár címet viselő, a város ifjúsági együtteseivel közös előadássorozatot.

Az évente több mint 80 hazai és külhoni hangversenyt adó zenekar két saját szervezésű miskolci bérletsorozattal büszkélkedhet, amelyek a 2015-ös arculatváltás nyomán új nevet kaptak. A Népszerű sorozatból Tűzvarázs lett, a Gyöngy bérlet helyett pedig a Hangforrást választhatják az érdeklődők. A korábbi évekhez hasonlóan a Tűzvarázs "nagy" bérlet idén is közkedvelt programot tartalmaz, népszerű nyitányokat, ismert szimfóniákat és versenyműveket. A 4 koncertet tartalmazó Hangforrás bérlet oratórikus és vokális jellegű műveket tűz műsorra. Emellett pedig szerepel a zenekar, a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. szervezésében megvalósuló Szezonbérletben is, 5 koncerttel. A bérletes koncerteknek a miskolci Művészetek Háza hangversenyterme ad otthont.

Kiterjedt nemzetközi kapcsolatainak köszönhetően a zenekar gyakran vendégszerepel nemzetközi fesztiválokon, valamint rangosabb európai hangversenytermek színpadain; egyúttal állandó fellépője a miskolci BartókPlusz Operafesztiválnak. S külföldi ismertségének betudhatóan minden évben neves művészeket, karmestereket mutathat be miskolci közönsége számára. A hazai nagy művészek mellett, az elmúlt évek során olyan világhírű, külföldi dirigensek vezényelték a zenekart, mint Kobayashi Ken-Ichiro, Marco Balderi, Rico Saccani, Mika Eichenholz vagy Karolos Trikolidis, de idén érkezik még Christian Simonis, Ivan Anguelov és Thomas Herzog is. Emellett olyan híres és elismert külföldi szólisták léptek fel az együttessel, mint Patricia Kopatchinskaja, Ρiotr Anderszewski, Lylia Zilberstein vagy Szergej Nakarjakov, idén pedig érkezik a nagyszerű Wagner-énekesnő, Elisabet Strid.

Bérletsorozatain kívül az együttes megannyi kivételes és különleges, egyedi és állandó koncerttel is jelen van a város életében. Minden évben rendeznek halottak napi és karácsonyi ünnepi hangversenyt a Selyemréti Szent István templomban, majd nagyszabású újévi hangversenyeket a Miskolci Nemzeti Színházban. A zenekar a könnyedebb műfajok területén is otthonosan mozog, Aperitif koncertjeivel járja az országot, illetve évadát minden évben hatalmas sikerű, könnyed hangulatú, Promenád koncerttel zárja. Amint a korábbi évek szuperprodukciói, mint a Filmfónia, vagy a FeelHarmonic Love elnevezésű szimfonikus koncert-show példázhat, az együttes nyitott az új, nem megszokott dolgokra, amelyből a következő évadokban sem lesz hiány.

Miskolc város hivatásos szimfonikus zenekara, 2013-ban ünnepelte megalapításának 50. évfordulóját. A 84 hivatásos zenészből álló együttes a régió egyetlen professzionális nagyzenekaraként a szimfonikus zene jelenlétének egyetlen helybeli biztosítéka, a város kulturális életének meghatározó szereplője. Tagjai valamennyien magasan képzett és elismert zeneművészek. A zenekar művészeti vezetője és karmestere Gál Tamás Liszt-díjas karmester, érdemes művész.